Nem sikerült nyerni a csúnya oroszok ellen, pedig sokkal szebben játszottunk, jobban is szerintem, csak győzni nem tudunk. De az orosz kézilabda-rajongóknak (mellesleg, hogy lehet rajongani azért a válogatottért, ahol csupa ormótlan nősténymedve rohangászik?) nincs Görbicz Anitájuk. Nekünk meg van.

Nem lehet megmondani, hogy hány évente születik olyan csodálatos játékos, mint ő; ez olyan, mintha azt kérdeznénk, hogy hány évente születik egy-egy Jordan, Schumacher vagy Maradona. Belőlük mind csak egy van és ez sokáig - talán örökké, de ezt senki sem tudhatja - így is marad. Bevallom, nem értek a kézilabdához nagyon, de amit látok, az, hogy hihetetlen keze van; pimasz; lát a pályán, de nem is csak lát, röntgen-szemei vannak vagy nem tudom; úgy cselez, mint Ronaldinho, csak sokkal jobban; szerez sok-sok labdát és gólokat lő - még többet. Vezéregyéniség, ha nem megy a csapatnak - hát ő majd tesz róla, hogy menjen. Ráadásul nem csak hasznos, de közönségszórakoztató.

És szép. Mindenki szerelmes belé, aki nem az a Pálinger Katiba. Aki egyikükbe se, az...