Kőszegen is volt szüreti mulatság, és ha már ott lakom, gondoltam, csak írok róla valamit. Nem lesz túl hosszú - ennek oka, hogy nem vetettem bele túlzottan magam az éjszakázásba idén, de azért szombaton felmentem a Fő térre megnézni, hogy mégis mi van.

Azt ugye tudjuk, hogy a kőszegi bor finom. Mármint annak, aki szereti a jó száraz, savas vörösborokat. Én szeretem. Hozzá kell tenni, hogy messze nem ittam annyit, mint egy hete, ez tényleg csak kóstolgatás volt. Szüret light.

A borról annyira nem is akarok most írni, inkább a rendezvényekről. Alapvetően a szüreti fesztivál jó ötlet, ráadásul a kőszegi borhagyományokra lehet és kell is építeni. (Szőlő Jövésnek Könyve, hogy mást ne mondjak; de maga a szüreti fesztivál is híres, volt már a híradóban is! Mondjuk, volt már ott háromfejű kecske is, aztán arra sem emlékszik senki. Azt hiszem, elkalandoztam.)

Minden jó volt amúgy, csak sok volt a köcsög. Gondolok itt Gáspár Lacira és Márkra. Ezeket miért kellett? Informátorom elmondása szerint nyomorult Gé Lacira senki nem volt kíváncsi; a zeneértő közönség már a megasztáros paprikajancsi szánalmas fellépése alatt is egyhangúlag követelte a helyi kedvenc Ocho Macho-t. Jogos a yeah. Öcsém beszámolója alapján faszányos bulit nyomtak, ezt én készséggel el is hiszem, hiszen a fiúk alapból nem szarral gurigáznak, és szerencsére már Manu Chao coverek száma is csökken. Az zenekarról majd még írok külön is, mert van mit.

Gáspár urat és az Ocho-t (péntek este) még, - Márkot (vasárnap du.) már nem volt szerencsém látni. Utóbbit nyilván nem is bánom, bár jó lett volna megdobálni a "művészurat" szaros alsógatyákkal. Persze nem a sajátommal. Nade a szombat! Akkor aztán saját szemeimmel láttam, amint kis városunk (Tudtátok, hogy a Kisváros c. sorozat egyes jeleneteit itt forgatták?*) két tehetségesebb zenekara lépett fel. Először az a Mississippi Moon, akiknek a kábé 2 évvel ezelőtti koncertjén kis híján beszartam a gyönyörűségtől. Most viszont már nem először volt az az érzésem, hogy valami nincs rendben. A jó kis vagány jazz helyett elkezdtek ilyen hülyeségeket játszani, mint pl. mulatós-dixieland meg ilyenek.

Utánok érkezett Meggie és a Vas-Tag Hangok. Ez bazmeg a legszarabb zenekarnév evör. Meggie az énekesnő viszont annyira, de annyira jól csinálja, amit csinál, hogy nincs is rá jelző. De mégis van: harántcsíkos. Ja, nem, ez nem idevaló. Akkor mégsincs. Nagyon állat hangja van és igazi frontember. És tényleg jó zenét nyomtak, hatvanas-hetvenes évek blues-nótákat (Clapton, CCR, meg még egy csomó minden más, amire nem emlékszem). A billentyűsük viszont egy tapló, szerintem a zenekar nevét is ő találta ki. A MM és Meggie-ék fellépései között körbenéztem, hogy mit kínál még a város. Voltak pálinkás-standok, persze én ilyennel soha semmilyen körülmények között nem élek. A vár előtt pár fiatal zenész jammelt, és ha lett volna nálam pénz, bizisten dobtam volna a trombitatokjukba. Nem mintha különösebben jók lettek volna, de szórakoztatók voltak az biztos, főleg a dobos, aki egy kukán és egy lámpaoszlopon ütötte a ritmust.

Ha mindenható szervező lennék, akkor több boros-standot teremtenék, hívnék más városokból sok-sok vendégborászt, meg a márkok és a gáspárlacik helyett egyetlen egy országszerte világhírű zenekart hívnék el, akik tényleg jók. És valamivel nem ártana feldobni a szombat délutáni felvonulást sem, bár az lehet, hogy csak az őslakos bennszülötteknek unalmas. Vagy csak nekem.

*A Kisvárossal kapcsolatban van egy aranyos sztorim, de ezt majd legközelebb. Ezen írás Ákos segítségével készült. Köcce!