Jajj, drága kis blogocskám, hát élsz még? Úgy elhanyagoltalak az utóbbi időkben. Gyere, kényeztessük együtt az olvasóinkat!

Szeretném azt mondani, hogy bokros teendőim miatt nem frissült az utóbbi napokban a blog. És ez igaz is, bár volt szabadidőm, de akkor ittam. A klubkirándulás élményeit a következő posztban elevenítem majd fel. Addig írok mást.

Például azt, hogy tojásos nokedli.

Sajnos azonban, ez a téma nem fogott meg így elsőre, inkább egy testhezállóbb dologról írok. Sztreccsnadrág.

Viszont azt meg nem szoktam viselni. Ez a poszt szóljon inkább a viselt dolgaimról. Például óra.

De a mai óráimat kihagytam. Vagyis csak kettőt. Orosz irodalmon bent voltam. És így el is jutottunk a könyvajánló rovatunkhoz.

Ajánlom Leonyid Andrejev: A hét akasztott ember története című elbeszélését. Érdekes, filozófikus, pesszimista, elgondolkodtató írás. Azt hittem nem fog tetszeni, pedig de.

Érdekes adat, hogy bölcsész létemre négy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy beiratkozzak a Szabó Ervin Könyvtárba. Nagyon jó érzés, hogy megtettem. Okosabbnak érzem magam tőle.

Ebben a posztban nem akarok fárasztó viccet mondani. Majd a következőben.

Még egy apró történet. Ma esett meg velem. Délután siettem haza egyiről*, hogy gyorsan befejezzem a szinkronfordítást estére, és épp nekiláttam, amikor egyik meg nem nevezett szobatársam úgy döntött, hogy alszik egyet és ne zavarjam. Délután, bazmeg, mert reggel 7-kor kelt (a héten először és utoljára), és neki ilyenkor ezek szerint kell a csendes pihenő, mint az oviban. Felhúztam magam, de kicsinyes bosszúm nem váratott magára. Gyorsan telefingtam a szobát, becsuktam az ablakot, és leléptem. Jó, mi?

*egyi=egyetem