Percre pontosan három éve jelent meg az első bejegyzésem ezen a blogon. Azóta sok víz lefolyt a közhely.

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki úgy gondolja, hogy alkalmas vagyok szépségki... Ez se jó.

Volt már rövid, tömör szülinap, volt patetikus, most pedig még nem tudom milyen ünneplés következik. Méltassuk egy kicsit a szerzőt!

Ádámbátyám, hmm. Milyen nagyszerű fickó! (A többi a ti dolgotok. Kommenteljétek meg, hogy mit szerettek bennem a legjobban. Lányok, küldjetek meztelen képeket magatokról, ha nem vagytok csúnyák. Fiúk, küldjetek whiskey-t!)

Nade, elég a hülyeségből! Összefoglalom, hogy mi a fontos ebben a blogban, és hivatkozok magamra.

Szóval, három éve kezdődött. Ezzel a kis irománnyal. Már előtte is megpróbáltam egyszer blogolni, de akkor három poszt után nem tetszett a saját stílusom, azokat kitöröltem, és újrakezdtem. Érdekes visszaolvasni régi írásaimat, látszik rajtuk egyfajta útkeresés. Azért a gasztronómiában mindig otthon voltam. Olyan is volt, hogy eltört a bokám. 2008-ban megválasztottuk az Antikrisztust, bár a végeredményről csak ebben az interjúban rántottam le a leplet. Nobel-díjat érdemlő eszmefuttatásom a túlvilágról Index-címlapra is kikerült. Pontosan 42 darab kommenttel, ami jelzésértékű. Néha csak saját vicceket posztoltam. Máskor hosszasan elmélkedtem komoly dolgokról. Vagy verset elemeztem. Fociról is írtam, pláne amikor bajnok lett a csapatunk. Volt még BN, klubkirándulás, vizsgaidőszak élőben, meg még egy csomó más érdekes.

Születésnapi interjú:

Ádámmondja: Szervusz, Ádám, boldog szülinapot!
Ádámbátyám: Viszont kívánok!
ÁM: Milyen viszonyt kívánsz és kivel?
ÁB: Nem, nem. Azt mondtam, viszont kívánok. Boldog szülinapot neked is.
ÁM: Ja, bocs. Nem hallottam jól, elég rossz a terem akkusztikája.
ÁB: Semmi baj.
ÁM: Milyen érzések kavarognak benned ezen a jeles napon?
ÁB: Őszintén szólva egy kicsit kakilni kell, de nem vészes.
ÁM: Értem. És a szülinappal kapcsolatban?
ÁB: Örülök, hogy három év elteltével még mindig blogolok. Különösen jól esik, amikor ismerősök számon kérik rajtam, hogy miért nem írok gyakrabban.
ÁM: És miért nem?
ÁB: Van, hogy nincs időm, van, hogy kedvem nincs hozzá, de a lustaságom is közrejátszik.
ÁM: Mit szólsz a hóhoz?
ÁB: Most ez hogy jön ide?
ÁM: Kinéztem az ablakon és láttam a havat.
ÁB: Szeretem a telet, ez a kedvenc évszakom.
ÁM: Azt pletykálják rólad, hogy szereted a kelkáposztát.
ÁB: Aljas rágalom. Kikérem magamnak! Múltkor is valaki lerizsfelfújt-kedvelőzött, most meg ez... Van egy tippem, hogy ki terjeszti ezeket rólam, de inkább nem árulom el.
ÁM: Evezzünk nyugodtabb vizekre...
ÁB: Bocsánat, csak annyit szeretnék mondani, hogy sietnék, szóval még két kérdésre válaszolok, aztán megyek.
ÁM: Vécére?
ÁB: Ja, nem az már elmúlt. Nem, el kell mennem a városba.
ÁM: Gondolom, nem szereted, ha a múltadban vájkálnak, de fel kell tennem a sokakat érdeklő kérdést, miszerint, ki volt a kedvenc óvónénid?
ÁB: Tündi néni.
ÁM: Végezetül, mit üzennél a kezdő bloggereknek?
ÁB: Kapják be!
ÁM: Köszönöm az interjút!
ÁB: Én köszönöm.
ÁM: És boldog születésnapot a blognak!