Mire kellett kelnem ma reggel, na mire? A bogarak válaszcsapására a múltkori miatt.

Idáig jutottunk. Már a rohadt kis bogarak sem képesek a nyílt küzdelemre; nem mernek kiállni velem, mint bogár a férfival. Hanem mit csinálnak? Beleölik magukat a teáskancsóba. Ezek állatok! Azt hiszik, hogy ezzel a gerinctelen manőverrel szomjhalálba kergethetnek. De nem! Sokkal okosabb vagyok ezeknél a kamikaze bogaraknál.

Nem mindegy azonban, hogyan kommunikáljuk ezt az esetet. Azt is mondhatnám, hogy az este kikészített teacsapdámba az előzetes várakozásoknak megfelelően belesétált egy ellenséges rovar. Az akció sikeresnek tekinthető, a folytatás viszont kétséges, mert az erőforrások ilyen pazarló felhasználásával csínján kell bánni.

De most hagyjuk egy kicsit a háborúskodást, még a végén azt hiszik, hogy bogaras vagyok. Beszéljünk békésebb témákról. Hmm... Nem jut eszembe semmi: egy harcosnak mindig a harcon jár az esze. Meg azon, hogy éhes vagyok, azt hiszem átmegyek zsemléért a Tesco-ba.

Hogy érzékenyebb lelkű olvasóim megnyugodjanak, íme egy vers. Én írtam.

Kis bogarak beleit látom a szobámban
Kitinpáncélt harapok, csattog a pofámban.
Egyenként tépem ki mind a hat lábukat,
Úgy pöckölöm arrébb, mint afféle bábukat.

Hogyha megtámadnak, van nálam fegyver,
Újsággal kezében győzni fog az ember!
Csak nagyokat ölök, hagyom a lárvákat,
És csinálok belőlük háborús árvákat.