Nyaralási sebeinket nyalogatjuk, munkába rohangálunk, itt vannak a dolgos hétköznapok megint, pedig nemrég még Gyenesdiáson süttettük magunkat hupivörösre. Mintha csak tegnap lett volna, hogy hazajöttünk az idei nyár legforróbb napjaira szervezett Club 89-es osztálykirándulásról klubkirándulásról. Aki nem jött el, az egyrészt bánhatja, másrészt most elolvashatja, hogy mi mindenről maradt le.
Haladjunk időrendben. Nem véletlen, hogy jelenleg is a Cicunak máj című Hupikék Törpikék sláger szól a fejemben, ennek az őrületnek még Dalma, Gica és Imola ágyazott meg FB-n a kirándulás előtti napokban. Persze, nem bánom én, hiszen a törpök királyok. Szóval, vártuk a pénteket, mint Jimmy a napi Hubertust, ami végül el is érkezett. Méghozzá pont pénteken, és akkora forrósággal, hogy nem is lehetett kellemesebb helyet találni a délután eltöltéséhez, mint a szokásos kiváló színvonalat hozó MÁV-szerelvényen. Sőt, olyannyira kellemes volt az utazás, hogy rá is húztunk két órát. Szerencsére a lányok már itt bikniben feszítettek, jó nagy volt a melleg. A partivonaton végül Gica nyerte a részegségi versenyt, csoda, hogy nem esett ki a vonatból, de azért a szemüvegemet sikerült elrontania. Röpke hat óra elteltével befutottunk Gyenesdiásra, erre már Gica is kijjebb (tudtátok, hogy ezt így kell írni?) józanodott és elfoglaltuk a szállást, amihez egy nagyon pofás kis medence is tartozott, amibe rögvest bele is vetettük magunkat. Én azért előbb még megkóstoltam medence előtti földet - jótanács: ne futkossatok este napszemüvegben anélkül, hogy alaposan felmérnétek a terepet.
Pifta és Erneszt lecsóval vártak minket a nyaralóban, a vacsora után pedig ittunk tovább. Ez utóbbi művelet persze folyamatos volt, bár messze nem ittunk annyit, mint novemberben Miskolc-Tapolcán, de hát ott nem is volt Balaton. (Mondjuk egy olyan helyen, amit Miskolcról és egy tőle jó messze található másik városról neveznek el, hát, nem lepődtem volna meg azon sem.)
Nem vagyok a legjobb krónikás, mert egyes részletek csak olyan tiszták, mint a Balaton vize, de azt tudom, hogy a csapat egy részével megejtettünk egy kis éjszakai meztelen fürdőzést a tóban.
Másnap kiadós reggelivel indítottam - a papírforma szerint én voltam az első, és némileg meglepő módon az egyetlen, aki meg tudta mondani, hogy hány óra. A délelőtt a medencében telt, megúsztattunk pár doboz sört, adtunk a testünknek némi színt: én zöldet szerettem volna, de enyhén vörös lettem. Jani és Tibi inkább egy fokkal élénkebb vörös árnyalatot választott, de Dalma például tényleg barnult. Volt UV sugárzás, de a vizsgaidőszaknak vége, úgyhogy ez most nem volt akkora probléma. Délután a koktél-parádé miatt maradtunk a medencében, ahol megvívtunk pár nagy csatát (nem tudom, mi a neve ennek az egymás nyakában birkózós játéknak). Mindenesetre Pifta és Tibi elég masszív alapot biztosított az emeleti catfight-hoz. Egy vízi háj-five után el is határozták, hogy januárra 30 kilóval könnyebbek lesznek.
A vacsorát ezúttal Tibi szolgáltatta. A paprikás krumplira a teszkós virsli tette fel a koronát. Jimmy közben eltévedt, de előkerült, úgyhogy tulajdonképpen nem történt semmi rendkívüli. A főzés előtti faaprítás közben Janival fokoztuk a hangulatot. Az itt elhangzó faviccek közül leírom a kedvencemet: a műanyag tál sem volt direkt, de a fa tál is véletlen. Volt még pár tréfa, de ne higgye ám senki, hogy csak ivás és evés volt Gyenesen a hétvégén. Kőkeményen sportoltunk is! Pingpong rangadókra is sor került, itt Ájmola vitte a prímet. A második éjszakai fürdőzés pedig egy nagyszerű vízilabda mérkőzésben csúcsosodott ki - és mivel én voltam a kapus és egy boroskanna szolgált játékszerként, a fejem is kicsúcsosodott a végére.
A sport másnap is folytatódott, immár napközben, de újra a Balaton partján. Persze csak csökkentett módban, amolyan székely módra. Úszás, cicázás, és némi foci a homokban szerepelt az étlapon, de inkább napozással pancsolással telt a vasárnap. Meg azzal, hogy vártuk, hogy lejátszák a lányok kedvenc törpislágerét. Ha minden igaz, ez végül nem történt meg, de egy sokkal horrorisztikusabb esetre azért sor került. Felfedeztük az anyakagylót, akiről tudni kell, hogy Gyenesdiás közelében él, és elsősorban Rékákkal táplálkozik. Szerencsére ezt a találkozást még túlélted, Réka, de van ám egy rossz hírem. Azt beszélik az öreg horgászok, hogy a kagylóhordák minden szeptemberben felúsznak a Dunán, egészen az ELTE-ig, és ott vadásznak tovább.
A vonatúton nem volt hidegünk, pláne miután elfogyott a hetero-sör (ami nem meleg, érted, hihi). Végül fél tízre hazaértünk, és ami engem illet, még nem tértem teljesen magamhoz, úgyhogy könnyen lehet, hogy a történetből véletlenül kihagytam egy részletet. De arra van a komment-lehetőség, hogy hozzáfűzzétek a magatokét. Zárásként még annyit, hogy ez is egy jó kis kirándulás volt. Várom már a következőt.
