Egészen friss, még szuszogós élménybeszámoló következik új, fitneszéletmódom hajnalán.

Most este fél klenc van, alig egy órája indultam el egy laza futásra haverommal. Arra gondoltam, hogy van egy kis felesleg rajtam, le kéne dobni; és miután már kábé egy jó fél éve fontolgattam, hogy edzeni kéne, végre tegnap egy sör mellett konkrét lépéseket is tettem. Ma pedig végre elmentünk futni.

A futás ebben az esetben kis futást, sok sétát, némi állószuszogást és még egy kis futást jelentett. Napközben sokat gondolkodtam, hogy le kellene mondani talán ezt a programot, meg ugye az eső is esett, de nem! Nem hagytam magam! Felhúztam a régi sportcipőmet, beöltöztem futósruhába és elindultam. Futva tettem meg az utat az utcánkban a dombon felfelé, majd balra fordultam és a szembejövő, kutyáját sétáltató ember szeme láttára nem bírtam tovább és sétáltam inkább. Aztán persze futottam még, majd mire András barátomhoz értem már éreztem, hogy nem vagyok túl fit. Aztán futottunk. Ő futott, én szenvedtem. Az eredeti útvonalon sokszor változtatva végül alig 10 percet kocogtam tisztán, bár annyira kikészültem már ettől is, hogy az időt sem érzékeltem már. De legalább nem hánytam!

Hazaérve még tíz percig kerestem a levegőt, és jól jött volna egy oxigénsátor is. Egy kis időre meg is vakultam. Nem vagyok állóképes. De a lényeg: megtettem az első lépést. Most már csak a neheze van hátra: rendszeresíteni kell a futóedzést.

Pedig régen, még nyolcadiktól egészen gimi végéig egész jól futottam. 100-on, 400-on 800-on is egész jó eredményeim voltak, de hosszabb távokon is indultam. Egyszer még egy vasalót is nyertem egy futóverseny után - de nem a helyezésem miatt, csak kisorsolták a nevem. Egy másik alkalommal a szombatheyi csónakázó tó körül volt egy verseny, amin ötödik lettem és kaptam egy kis emlékérmet. Az első hatot díjazták. Kár, hogy csak öten indultunk. De amúgy tényleg jó atléta voltam suliban. Mostani célom az, hogy olyan szintre küzdjem vissza magam, akinek ezt elmondom, az akkor is higgyen nekem, ha személyesen lát.