Az első márciusi bejegyzés - ahogy a cím is mutatja - igazi csemege lesz. Abban mondjuk nem vagyok egészen biztos, hogy a tavaszi tekercs egy étel neve, de ha az, akkor biztos finom. Vagyis hát, nem biztos, de én finomnak képzelem el. Mert ez a poszt is finom lesz. Na, nem úgy, hogy valaki megeszi a monitort és ízleni is fog neki, csak úgy átvitt értelemben. (Ez így bevezetőnek megteszi? Gondoltam.)

Ha lenne olyan sport, hogy kukáradobás, abban biztos, hogy én lennék a legrosszabb a világon. Erre nemrég jöttem rá. Akárhányszor próbálkozom egy-egy kisebb, tenyérben elférő szemét célba juttatásával középtávolról, mindig kudarcot vallok. A dobás után már rutinból indulok a lepattanóért, és a kosárlabdával ellentétben a szemetesre zsákolni nem olyan nagy élmény. Mindenesetre azért kitartóan gyakorolok továbbra is.

Ha már a tavaszról van szó, nem mehetek el szó nélkül az egyik legidegesítőbb tavaszi jelenség mellett. Ez pedig a barka. A tavasz úgynevezett jelképének tekintik sokan, pedig szerintem csak egy ronda, szőrös ág. A legkevésbé sem tekinthető szépnek. Kifejezetten visszataszító - sőt!, ha nem lennék olyan bátor, mint amilyen vagyok, még lehet, hogy félnék is tőle. Félnék tőle, mert nem érteném, hogy mi akar ez lenni, és ezért biztos valami összeesküvést sejtenék a háttérben. Biológiai hadviselést például. De ennél okosabb is vagyok, merészebb is vagyok, így szimplán csak nem tetszik.

Holnap szusi lesz a vacsora, helyszíne a Club '89, az asztali áldást Barbi felé kell majd intézni. Nem akarom szegényt nyomás alá helyezni, de azért a biztonság kedvéért viszek magammal egy szamurájkardot, hátha nem lesz olyan finom.

Még a Való Világról is akartam írni, mert a hétvégén láttam belőle egy két összefoglalót, és sokat nevettem rajta. Van pár vicces karakter; szórakoztató hallgatni, ahogy megpróbálnak mondatokat alkotni. De a VV4-nél érdekesebb és fontosabb kulturális hír, hogy végre valahára megnéztem a Ponyvaregényt, és így már érteni fogom, ha valaki idéz a filmből.