Pont egy hónapja nem írtam blogposztot, de írok helyette szakdolgozatot, úgyhogy azért nem unatkozom. A BN-ről is akarok majd írni valamit, de ez még nem az. Most beszámolok a tegnap esti vérfagyasztó jelenetekről. Csak az olvasson tovább, aki elég elég keménynek érzi magát.

Az egész még délután kezdődött. Pacmanezés közben figyeltem fel az ablak felől hangzó bogár-kopogásra. Zizegett és falnak csapódott, majd ezt ismételgette egy rövid ideig. Ekkor még nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget a dolognak, és csakhamar Philip Larkin, angol költő munkásságába temetkeztem.

Teltek-múltak az órák, a tanulást helyenként futballmeccs-eredmények fürkészése váltotta fel. Éjfél tájban a közeli Campona tornyaiból fújták a takarodót, így hát elballagtam pisilni, majd nyugovóra tértem. Pár perccel később azonban...

... fenyegető zizegés, vészjósló ablakdöngetés hallatszott a fejem felett. Bátran felpattantam és egy rövid, de hatásos harci sikoly rázta fel a szoba csendjét. Felkapcsoltam a villanyt, és vártam. Az alattomos bogár-geci nem mert előbújni rejtekéből, félt megküzdeni velem a nyílt terepen. (Pedig ekkor még fegyvertelenül álltam a szoba közepén.) Ezután magamhoz vettem az egyik kemény kötésű (ebben rám hasonlító), vastag könyvet a szobatársam ágyáról. Tettem néhány gyakorlott nindzsa-mozdulatot, sasszememmel felmértem a terepet, és kerestem a fenevadat. Egyszer csak hirtelen orvul nekem támadt, de kamikaze akcióját sikeresen kivédtem, és megindítottam a hajtóvadászatot. Néztem a hűtő mögött, a lámpánál, még a sörösüvegeket megkocogtattam. Mindezt, persze hiteles nindzsa mozgással tettem. Öt perc is eltelt, de semmi nesz. Úgy döntöttem, adok neki még egy esélyt, ha csendben végiggubbasztja az éjszakát valamelyik sarokban, akkor meghagyom az életét. Hiába, egy igazi, nemes harcos fő ismérve a megbocsátás. Meg a halálos pörgőrúgás.

Visszafeküdtem hát, de fél perc múlva felhangzott ismét a kopogás. Ezúttal is az ablaknál. Már lámpafény sem kellett, szabad szemmel is kiszúrtam a kis dögöt. Új fegyvert választottam, a klasszikus bogár-ember harc legfőbb pusztító eszközét: a Nemzeti Sportot. Na, nem az onlájn verziót, hanem egy másfél hónappal korábbi számot, amit pont az ilyen alkalmakra tartogattam. Meg ha elfogyna a vécépapír. De most arra nem volt szükség, itt csak egy valaki szarhatott be, de a bogarak nem törlik ki soha. Ha valamit megtanultam bioszból, akkor az ez.

Lecsapott a gyilkos fegyver, a gyáva és buta ellenség hullája éppen egy szalvétára esett. Gyorsan megszabadultam a holttesttől, és diadalittasan kiáltottam ki az ablakon, tudva, hogy üzenetem eljut minden kis mocskos bogárhoz:

"Nem minden rovar bogár, de minden bogár megdöglik, ha velem kezd!"