Pont egy hete volt szerencsém látni (immáron második alkalommal) a Sebő Együttes koncertjét a Kőszegi Várszínház keretein belül. Kritika.

Sebő Ferencnek vicces a frizurája. A gitáron és mindenféle más, gitár-szerű dolgokon játszó Perger Lászlónak is vicces a frizurája. Barvich Iván, aki többnyire fúvos hangszereket szólaltat meg, pedig nagyon magas. Ennél egy kicsit fontosabb, hogy mind a hárman kiváló zenészek. Az idei év a Reneszánsz Éve hazánkban, és ezt nem csak azért mondom, mert ahhoz van kedvem, hanem azért, mert Sebőék is ehhez igazították a programjukat.

Ennek megfelelően az első dal a Hejj, Dunáról fúj a szél volt. Na, jó ez még nem annyira reneszánsz, de rögtön ezután Janus Pannonius versek következtek. Aztán voltak népdalok is, ezekben Bognár Szilvia segített a triónak. Róla azt kell tudni, hogy baromi jól énekel. Legalábbis én ezt tudom róla.

Azt hiszem, hogy akármennyire is jó zenét játszik az együttes, a legtöbb ember nem bírná túl sokáig hallgatni csak a muzsikát. Ahhoz, hogy a produkció valóban élvezetes legyen, nagyban hozzájárulnak Sebő Ferenc történetmesélős, kicsit(?) tanító jellegű monológjai. És az egészben az a legjobb, ahogy összefűzik a beszélős részeket a zenei elemekkel. Erre volt példa a múlt szerdai koncerten a Lázár Ervin-féle mese félig zenés előadása, vagy a Vikár Béláról szóló kis szösszenet. Egy Sebő-buli után az ember úgy megy haza, hogy tanult valamit és még jól is érezte magát.

Volt itt minden Horatiustól Varró Dánielig, mindenféle költők, írók művei szólaltak meg a zene nyelvén. Én főleg azt szeretem ebben a zenekarban, ahogy az irodalmat és a zenét egybegyúrják. Ja, és tekerőlantot sem látok mindennap.

Tavaly is jók voltak, akkor sok József Attilát játszottak, az sajnos most nem volt, csak a ráadásban. Idén pont egy Bognár Szilviányival nyújtottak többet, mint egy évvel ezelőtt.